Fugaszerkezetek mélygarázsokba tervezve

2021 jún 28. | Szakmai megoldások

A nagyobb városokban rendszerint problémát okoz a parkolás, amire a mélygarázsok építése jelenti a legjobb megoldást, hiszen ilyen formában nem kell önálló telekterületet fenntartani a parkoló autóknak. A tervezés és kivitelezés azonban összetett feladat, melyben fontos szerepet kap a padlóburkolat kialakítása és a vízszigetelés. Ilyen környezetben speciális megoldásokra van szükség, így a fugaszerkezetek kiválasztása is olyan feladat, amit alaposan meg kell fontolnia a szakembereknek.

A mélygarázsok a talajszint alatt helyezkednek el, ebből adódik, hogy a talajvíz jelenti a legnagyobb kihívást. Számolni kell azzal is, hogy rendszeresen tócsák alakulnak ki a parkoló autók kerekeiről lecsöpögő csapadékvíz, hóolvadék miatt, és tovább nehezíti a helyzetet a napfény hiánya, valamint a szellőzéssel kapcsolatos probléma. A vízszigetelés mellett természetesen a folyamatos terhelést is figyelembe kell venni, vagyis igencsak összetett elvárások fogalmazódnak meg, amikor a fugaszerkezetek kiválasztására kerül sor. A megoldás nem más, mint a nemzetközi szinten elismert MIGUA termékcsalád egyik tagja, ami kifejezetten ilyen környezetre lett tervezve!

A MIGUTAN névre keresztelt víztömör fugaszerkezetek mélygarázsokba, parkolóházakba ajánlottak, ahol nagy jelentőséggel bír a nedvességgel szembeni ellenállóképesség. A MIGUTAN fugaszerkezetek praktikus megoldást kínálnak a szakembereknek az építkezés során, de idővel a karbantartás, javítás sem jelent problémát, ami a középtömítés cserélhetőségének köszönhető.

Ha professzionális megoldást keres mélygarázs kivitelezéséhez, Önnek a MIGUA fugaszerkezetek mélygarázsokba szánt változatai jelentik a legjobb megoldást! A BMI Balázs Mérnökiroda szakértő csapata rendelkezésére áll, hogy a szabványoknak és az egyedi igényeknek egyaránt megfelelő fugaszerkezetek álljanak rendelkezésre az építkezés során. Szolgáltatásainkról és a termékcsalád valamennyi tagjáról tájékozódhat a www.bmi.co.hu weboldalon, amennyiben pedig feltenné kérdéseit a témában, lépjen velünk kapcsolatba a +36-23-919-164-es telefonszámon vagy az office@bmi.co.hu e-mail címen!